Logan Lucky – A tuti balhé (Logan Lucky) (2017) kritika

Filmek

Megjelent a HVG-n egy kibaszott nagy kamu cikk, amiben a cikk írónak is tudnia kellett, hogy hazudik, mert ez a film sem objektíven, sem szubjektíven nem ítélhető jónak.

  • Értékelés

Részletek

Hosszan tudnék róla írni:

  • szinkronosan eleve nem érdemes megnézni;
  • az első negyed óra, ami meg szokott határozni egy filmet, már egyértelműen predesztinálja, hogy egy kalap szar lesz;
  • tele van country zenékkel;
  • a Logan névvel megpróbálnak még egy kis „márkakapcsáson” is nézőket behúzni, nyugodtan hívhatták volna őket Smith-nek is, mert a sztorihoz nem tesz hozzá semmit…

De lényeg, hogy senki ne szaldjon bele abba a legnagyobb, álságos marketing fogásba, hogy az Ocean’s 11 rendezője készítette, mert ez egy olcsó, szar utánzata bármely pénzrablós filmnek.

Egyszerűen nincs kellőképp alátámasztva egyik mozzanata sem, amik csavarnak kívánnak tűnni. Ez a két tökkelütött mindent úgy csinál, mint McGyver, teljesen hiteltelen az egész, nem tudod átadni magad a filmnek.

Kb. olyan, mint a South Parkban, amikor megmagyarázzák, hogy a szellem hologramhoz egy mókus, egy gyufa és egy zseblámpa kellett. És végig ez megy.

Eleve az is bosszantó, hogy James Bond bevállal egy ilyen ócska filmet…

…amit úgy készítettetek el, hogy épphogy ne aludj be rajta, mert 10 percenként van benne egy bágyadt történés.

Nem könnyű amúgy nem bealudni, mert 2 órás és semmi nem indokolja, hogy ilyen hosszú legyen.

Sajnálom, hogy egy ilyen szart kell posztoljak, pedig 2016-2017-es filmekben gyöngyszemek is vannak végre, inkább azokról kéne írjak, de ez a cikk most felbaszott.

Értékelés
0.5

Uzsis állítja magáról, hogy mindig objektíven gondolkozik és mindent figyelembe vesz, nem lehet meggyőzni róla, ha nincs igaza. Szereti a földhöz ragadt, pőre valóságot bemutató, keserédes sorozatokat. Azt a filmet tartja igazán értékesnek, ami vér, robbanás és szex nélkül is képes az embert lekötni.

Vélemény, hozzászólás?