
Golyózápor (Shoot ‘Em Up) (2007) kritika
Nem tudom mikor írtam utoljára olyan ajánlót, amiben tényleg ajánlok is valamit, ez most végre olyan lesz.
-
Értékelés
Részletek
Imdb: 6.7
Van egy sok mindent megélt főhősünk, sok behatás nem kell neki, mert annyira kattant, hogy jelentősebb felpiszkálás nélkül is csak megy előre és aprít.
Tipikus pisztolydurrogtatós menekülés, de aki ennek útjába áll, az kegyetlenül ki fog nyúvadni.
Bár hozzá kell tennem, egyedül a sztori tipikus, az előadásmód eredeti (nekem az volt, aztán valaki megmondja, hogy mi volt még eredetibb). Az előadásmód alatt gyönyörködtetően koreografált mészárlásokat értek, ami rettentő szórakoztató annak, aki szereti. Egy-egy apró jelenet is elég, hogy az ember csettintsen az ujjaival, hogy na végre, ilyet még nem láttam másik akciófilmben.
A Golyózápor komolykodó film, de közben viccet is űz magából (elég csak a folyamatosan répát rágcsáló főhős említeni), olyan túlzások vannak benne és akkora faszságok, hogy azt öröm nézni, de mégsem lesz olyan érzésünk tőle, mintha egy Halálos Iramban részt néznénk.
A Golyózápor már a megjelenésekor is a 399 forintos dévédék között heverészett, normális posztert is alig dob a Google. Sose ismertem volna meg, ha a Film+ nem játssza napi háromszor, de a kivitelezés azért abszolút rendben van.
Kiknek ajánlom? Lazuló baráti társaságoknak közös megtekintésre.
Ja, és hozzátenném, a főhősnek ‘Green doktor’ a magyar hangja, nem tudom az eredeti milyen volt, de ettől nekem csak még viccesebb lett a film.
Láttam, nagyon jó 🙂
Szintén láttam, bennem nem hagyott nagy nyomot, de szórakoztató és sokkal jobb, mint a többi hollywood-i fos, amit megpróbálnak letuszkolni az ember torkán