Amerikai mesterlövész (American Sniper) (2014) kritika

Filmek

Film, korunk egy amerikai háborús “hőséről”. Azt gondolom, általánosságban elmondható, hogy Amerika tekintetében a háborús alkotások a filmipar rákfenéi.

  • Értékelés

Részletek

Ennek ellenére sosem előítéletekkel megyek neki az ilyen témájú moziknak, mert időnként tudnak mérsékelt hangvételű produkciókat is gyártani, ebből a szempontból az elmúlt év Furyja (A harag) még az ingerküszöbömön belül volt, sőt még élvezetesnek is találtam.

Jelen bejegyzéssel érintett filmről azonban ez már kevésbé mondható el, tipikus AMERIKAI ÖNTÖMJÉNEZÉS.

A mesterlövész parasztgyerek megy, és maga keresi a balhét. És olyan csöpögős, mint valami tinidráma, ezáltal is inkább a Lone Survivor-t (A túlélő) nézném meg kétszer, minthogy ezt kelljen még egyszer átélnem. Az az érzésem, hogy A túlélőnél volt egy sztori, amiből filmet lehetett készíteni, az Amerikai mesterlövésznél viszont volt egy karakter, akiből sztorit akartak csinálni, ami szerintem elég bénán sikerült.

Segíthetett volna rajta, ha valahogy kis feszültséget visznek a harcjelenetekbe, mert ez így úgy volt kamuszagú, hogy mellette még langyos is volt.

Konklúzió: az American Sniper egyértelműen szar.

Értékelés
0.5

Szennyesnek lehetetlen megfelelni. Amelyik filmnek nincs művészeti értéke egy érdekes és egyedi körítés mellett, az neki fabatkát sem ér. Ha mégis talál olyan alkotást, ami tetszik neki, arra azonnal kapjuk fel a fejünket.

Vélemény, hozzászólás?